Mi és az esküvőnk

Tervek, ötletek, benyomások több-kevesebb részlettel a szervezésről, a szervezőkről.

Gondolatok a házasságról

2011.02.01. 17:38 | lehomme | Szólj hozzá!

Olvasok pár könyvet házasság témában. Szeretnék itt megosztani pár gondolatot, amelyet érdekesnek találtam ezekből:

A legboldogabb házasságok egyben erős barátságok is. 

Egy kapcsolaton még akkor is van mit javítani, ha jól működik.

A sikeres házasság ismérve: hogy a párok sokat beszélgetnek.
Ajánlott együtt töltött időtartam: naponta fél óra, hetente egy este, havi egy nap, évente egy hét. Ehhez ragaszkodni kell.
Legyen olyan helyiség a lakásban, ahol nincs elektromos kütyü, ahol tudunk nyugodtan beszélgetni.

Kell egy dolog, amit egy pár minden nap megcsinál együtt. Meg kell hallgatni a másikat, tudni kell lelkesedni a másik hóbortja iránt, legyen az munka, hobbi, stb.  Szükség van a közös élményekre, például főzésre, múzeumlátogatásra, vagy egy naplemente megnézésére.

A házasok az első két évben boldogabbak, mint előtte, aztán ez a szint visszacsúszik a korábbi értékre.

A boldog házasságokban élő párok 5-1 arányban fejeznek ki pozitív és negatív érzelmeket.

A boldog házasságban élőknél mindkét fél meg van győződve arról, hogy ő járt jobban a másikkal és nem a partnere vele. :-)

A boldog emberek, családok mind ugyanúgy boldogok, de a boldogtalanok mind a maguk módján azok. Ugyanott, pár fejezettel arrébb: megvizsgáltak boldogtalan házasságokat, és ezekben a házasságokban a konfliktuskezelés egy bizonyos módja jellemző: gorombán reagálnak a párok, amikor nem értenek egyet, kétségbe vonják a másik jellemét, egymásra hárítják a probléma okát, forrását.  

A boldog párok nem veszekednek kevesebbet, de a konfliktusokat másképp kezelik.
Tehát nem az a jó, ha nincs konfliktus, hanem az, ha ezeket tudják a megfelelő módon kezelni.

A legboldogabb párok veszekedés közben valami váratlan, de aranyos dolgot tesznek a veszekedés közepén, amivel csökkentik a feszültséget. Egy váratlan grimasz, egy kedves mosoly, értő figyelemmel való meghallgatás, mind segíthet.

Azok a párok, akik korábban együtt éltek, nagyobb eséllyel válnak el később a házasság után. Az egyházak büszkék is erre a statisztikára: mi megmondtuk vazze, a Bibliában is le vagyon írva: házasság előtt aztán semmi együttélés, tipitapi, disznólkodás.

Hogy miért van ez így?
Egy lehetséges válasz: házasság előtt a párok nincsenek annyira elköteleződve egymás iránt, sokkal elnézőbbek a másik viselkedésével, hóbortjaival, hülyeségeivel szemben. Ha nincs tét, elköteleződés, akkor könnyű a másikra hagyni a párunk viselkedésében számunkra egyébként zavaró dolgokat. Azonban a házasság után az elköteleződés foka nagyobb, de a korábban tanult, rögződött egymásközötti konfliktuskezelési mechanizmusok már nem megfelelőek. Ha korábban ráhagytam egy hülyeséget a páromra akár éveken keresztül, amikor elkezd zavarni, akkor nehezebb megmagyarázni, hogy miért most jövök elő a problémával. 

---

Ajánlott olvasmány: The seven principles for Making Marriage Work - én nem olvastam,
http://www.amazon.com/Seven-Principles-Making-Marriage-Work/dp/0609805797
de itt 4 és fél csillag, 196 recenzióval, jó lehet. 

Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok?
http://www.amazon.com/s/ref=nb_sb_noss?url=search-alias%3Dstripbooks&field-keywords=Sonja+Lyubomirsky&x=0&y=0
szintén 4 és fél csillag, 96 recenzióval. 

Mihalec Gábor: Gyűrű-Kúra  - ez ingyen van az anyakönyvezetőnél, de azt az 500 forintot szerintünk megéri.
http://adventkiado.hu/?p=productsMore&iProduct=394

Stuart Sutherland : Irracionalitás
http://www.amazon.co.uk/Irrationality-Stuart-Sutherland/dp/1905177070
4 csillag, 51 recenzióval, nehezebb olvasmány, de nagyon tetszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideneskuszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr252631303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: házasság
süti beállítások módosítása