Sokat gondolkodtunk ezen a kérdésen.
Háromféle esküvő került szóba:
- Kicsi - Mi ketten meg a tanúk. 4 fő csak. Így hiperolcsó, esetleg vadromantikus?
- Közepes - Mi ketten plusz a család. Kb. 40 fő. Olcsó. A két család legalább találkozik.
- Nagy. Mi + Család + Barátok. Nekünk ez kábé 80 főt jelent. Nem sok barátunk van mi?
Közepes előnyei:
- Kisebb hely elég.
- Kevesebb étel ital elég.
- Zenekarra sincs nagy szükség, cd és köszönjük.
- Összegezve olcsóbb, de a szervezése akkor is munkát igényel.
Nagy esküvő előnyei:
- Jobb a hangulat.
- Remélhetőleg egy olyan élmény lesz ez a nap a barátokkal együtt, amire mind emlékezni fogunk.
Az első esetet mi azért zártuk ki, mert így a családok nem ismernék meg egymást, ez olyan mintha kijelentenénk, hogy kizárjuk magunkat a családból őket pedig az életünkből. Nem adunk lehetőséget arra, hogy megismerjék egymást, minket. Ezt nem szerettük volna, a nagybácsikat, nagynéniket és persze nagyikat szívesen vesszük az életünkben. La femme azért nagyon kedves volt, amikor azt mondta, hogy számára ez a minimál megoldás is opció, meghatódtam, mert én tényleg elég barbár módon viszonyulok ehhez a szertartás dologhoz.
Így egy idő után, csak az volt a kérdés: hívjunk-e barátokat. A barátok jó esetben feldobják a hangulatot, arról nem is beszélve, hogy simán csak szeretnénk ha ott lennének. Mert csak. Többet nevetünk együtt, nagyobb a tánc meg a zene (zenekar kell). Mi úgy éreztük, hogy csak a családdal is van épp elég szervezés a dologban, miért-is ne hívnánk meg a barátokat és csinálnánk nagy-nagy esküvőt.
Én ráadásul emlékeztem arra, hogy milyen volt, amikor srác koromban összehívtam a barátaimat, cégest, egyetemit, középiskolásat, sokan voltunk és mennyire örültem nekik így egyben. Jó volt, amikor ott maradt egy pár barát a buli végén a romokon és csendesen átbeszélgettük az éjszakát úgy félig részegen.
Biztos vagyok benne, hogy nem la femme befolyásolt a nagy esküvő opció felé, de valamiért azt érzem, hogy nem volt más választásom és ennek így kellett lennie...
